Hegedûs Noémi kérdezget meglehetõsen felületesen - de legalább sokan megismerhetik (ha akarják). Népszabadság Magazin, 2000. augusztus 11.

        Nem is itt és nem is most

Tizenkilenc éves, Kaposvár környékén született, Mernyén. Ausztráliától Peruig ismerik már a nevét, bár zenéjét pontosan mûfajba sorolni még egyetlen kritikusnak sem sikerült. Egyszerre lágy, szellemes és izgalmas, Yonderboit hallgatva olyan érzése támad az embernek, mintha az itt és most nem itt, és nem is most lenne.

Látszólag a semmibõl bukkant elõ ezzel az új és különleges zenei világgal, ami mégis annyira otthonos, mintha régóta csak ezt hallgatnánk. Mostanáig egy zeneiskola padjait koptatta talán?
Nem, errõl szó sincs. 1993-ban kaptam meg az elsõ számítógépemet, egy-két hónap alatt kiéltem a játékszenvedélyemet, de tudtam, hogy lehet rajta zenét is szerezni. Teljesen dilettáns módon láttam neki, annyira, hogy az iskolai szolfézstanárom például kifejezetten antitalentumnak bélyegzett. Jártam ugyan fél évig klasszikus gitároktatásra, de nem sok eredménnyel, a gitártanárom közben eladósodott, alkoholista lett, végül el is költözött az ország másik végébe. Bár a dédnagyapám nagy zenész volt, esetleg tõle örökölhettem valamit, azt biztosan tudom, hogy cimbalmon és hegedûn játszott, aztán tizenöt évesen kiment Angliába. Késõbb, a világháború idején jött csak haza.
Honnan hozta ezt a stílust, mi alapján válogat?
Az egyetlen szempont, hogy mi tetszik nekem. Sosincs olyan, hogy leülök és átgondolom, hogy ki fogja ezt megvenni vagy a közönségnek tetszik-e majd. Egyszerûen csak teszem a dolgomat, aztán van zene, ami kiesik, van, ami bent marad. Technikailag úgy néz ki a dolog, hogy elõször összerakom az alapot, ez többnyire valami montázs más lemezekrõl, úgy választok, hogy mantraszerû legyen, vagyis ne legyen idegesítõ akkor sem, ha perceken keresztül kell hallgatni. Aztán jön az élõ hangszer, a zenész improvizál az alapra, én pedig beleterrorizálok, hogy mi maradjon és mi ne.
Mennyire érte váratlanul, hogy így befutott?
Én is megdöbbentem, hogy ekkora sikere lett a lemeznek. Nem erõltetek semmit, mégis történnek a dolgok. Ezen nem is szeretnék változtatni, néhány hónapig nem történik majd semmi, akkor sincs baj. Legfeljebb csinálok valami mást.
Különleges hangzású nevet választott. Hol talált rá?
Egy cyber-punk szerzõ, William Gibson egyik regényhõsét hívták így. Nagyon megtetszett a karaktere, az a Yonderboy egy aktivista volt, egy titokzatos csapatot vezetett, amely ellenezte a túlzott technicizmust. Bár ma már nem azonosulok vele, a név - kis változtatással - egyszerûen rajtam ragadt.