Terjedelmes beszélgetés a FREEE-ben (2000/03). Készítette Kömlõdi Ferenc.

        Palotai Zsolt

Az Abrak-a-dubra, Zsolt mix CD-je február óta kapható. Az alkotó nem kell bemutatnunk: õ a magyar dance-szcéna egyik úttörõje, a Tilos Rádió alapító-oszlopa, a tört ütemek legfõbb hazai megszólaltatója.

- Beszélj a CD megszületésérõl... Hogyan értékeled most, így utólag?
- Több, mint egy évvel ezelõtt kezdõdött: összeállítottam egy anyagot, de nem lett belõle semmi. Eltelt kábé háromnegyed év, jött a Széll Laci és mondta, hogy újra el kellene készíteni, mert nem közben nem tudott foglalkozni vele, úgyhogy kezdhettem elölrõl. Igazából nem volt egyszerû, mert nagyon sokféle anyagot lehetett volna összeállítani. Leginkább egy dupla CD-nek örültem volna: a sokszínûséget, a különbözõ - rám és a Rádióra jellemzõ - zenéket nehéz egy órába tömöríteni.
- Számomra roppant érdekes CD, és nemcsak azért, mert komplex világ, hanem azért is, mert egymással ellentétes jelzõkkel tudnám minõsíteni: homogén és eklektikus, lineáris és fraktális, és így tovább...
- Egy ilyen mix CD nem feltétlenül úgy készül, hogy valaki kiválasztja, majd összerakja a zenéket, és akkor mindegyik kiválasztott zene rajta is lesz. Általában össze kell szedni legalább harminc számot. Persze vannak kivételek, például Ritchie Hawtin-nak aligha kellett izgulnia azért, megkapja-e a kiválasztott számot És nem csak arról van szó, hogy kifizeted az engedélyt, de el is kérik, hogy még milyen zenék szerepelnek az albumon, s annak függvényében döntenek: odaadják a számot, vagy sem. Ezt a CD-t kockánként raktam össze. Nagyon fontosnak tartottam, mi az eleje, mi a vége, hogy eljusson valahova, és ráadásul sokszínû és többször hallgatható legyen: olyan emberek is meghallgassák, akik soha nem hallottak ilyen zenéket, vagy nagyon rossz véleménnyel vannak róluk.
- Pontosítsunk milyen "zenékrõl" van szó. Már csak azért is, mert az utóbbi idõben a dance kategóriába sajnos szinte minden - szemét és zseniális egyaránt - belefér.
- Tényleg tánczeneként egyszerûsítenek, pedig nem biztos, hogy az-e egyáltalán. Tegnap egy Erik Truffaz koncerten voltam: nagyon nyugodt, élõ dzsessz szólt. Dobos, gitáros, billentyûs, azaz klasszikus felállás, plusz egy MC. Õ eltáncolta, elmozogta a zenét. Közben az embereket leültették, mint egy klasszikus dzsessz-koncerten... Ha otthon hallgatod a lemezét, azt hiszed, nem lehet rá táncolni. Holott mindenre, minden egyes hangra lehet. Annyi kategória van: easy listening, egyes szaklapokban leftfield és downtempo is, de a nu skoolt se nevezik többé nu skoolnak, hanem progresszív breakbeatnek. Az elnevezéseket elsõsorban nem kategóriaként, hanem tájékozódási pontként kellene használni. Ugyanakkor az egész egy nagy konvergencia felé halad, egy csomó zenét sehova nem tudsz besorolni. Minden irányból - a house-tól a dub-ig, a dzsessztõl a népzenéig - épülnek be az elemek.
- Ez így nagyon szép, de a hazai szcénákat mégse jellemzi ez a sokszínûség. A Palika, a Mangó és te unikumnak számítotok!
- Ha kimész bárhova, a helyzet még súlyosabb. Angliát leszámítva - ott ez tényleg mûködik. Például tavaly Párizsból átmentem Londonba: minden a Cassius-ról szólt. Visszamentem Párizsba, ahonnan jön ez a zene, és semmi. Aztán belenéztem az egyik francia szaklapba, s láttam egy nagyon rövid írást arról, hogy Londonban mennyire befutott a Cassius... Párizsban egy olyan bulira, ahol minden nagy név (Grooverider, Ed Rush, stb.) fellép, elmegy öt-hatszáz ember. Egy-egy Tilos bulira meg két-háromezren. Ezért csodálkozik el sok külföldi DJ Magyarországon...
Másik példa, szintén Párizsból. Egy Breakbeat Era fellépésen három-négyszázan buliztak - igaz, hely se volt több - de ugyanazon az este, ugyanabban a városban volt egy WARP parti is... Mi majd akkor mondhatjuk el, hogy eljutottunk valahova,, ha majd a Váci utcában vagy a Vörösmarty téren lesz egy olyan hely, amelyik a legolcsóbb a városban, és a program is veri a többit. Párizsban a Batofar, Londonban a Bar Rhumba ilyen. Egy beugró általában tíz font, a Bar Rhumbaban öt. A sör két font, máshol három. És nem kint a francban, hanem a Picadilly-tõl két lépésre.
- Szerintem már akkor is eljutnánk valahová, ha Budapesten egy napra esne egy WARP, meg egy Breakbeat Era buli is...
- Ez meg a másik... Párizsban egyébként egy csak Budapestrõl szóló fesztiválon vettünk részt. Elõtte volt már egy hét Barcelonáról is, Berlinrõl is. Az ottani szervezõk elmondása szerint Budapest bizonyult a legsikeresebbnek: keddtõl vasárnapig masszívan kígyóztak a sorok azért, hogy bejussanak. De Londonban is végigvárnak két-három órát. Ott kultúrált szórakozás folyik - és amikor bent vagy, tapasztalod, hogy nincs tömegnyomor. Annyi ember van jelen, amennyi kényelmesen elfér. Próbálnád ki ezt ithton - hamar betörnék a bejáratot!
- Térjünk vissza a CD-re! Hogyan találtál rá ezekre a zenékre?
- Mindenhonnan. Budapestrõl, Frankfurtból, Párizsból, Londonból, Bécsbõl, de még a Tommyboy lemezes táskájából is... Megpróbáltam valami mentén felfûzni ezt a sok zenét. Erre utal a cím is.
Az is probléma volt, hogy amikor kérdezték, mi lesz rajta, még nem tudtam pontosan. Viszont éreztem, hogy ha csak egy hiányzik, akkor borul az egész. Ezért se volt túl könnyû összerakni. A másik ok, hogy ma már sok, az elsõ hangtól az utolsóig komplett szám készül. Nehéz belenyúlni, nagyon nehéz hozzáadni valamit. És ezeket ráadásul úgy összerakni, hogy organikus legyen, tehát az egyik következzen a másikból.
Egy régi számmal indítok: ezek a zenék régebben is léteztek, aztán beépültek a mába és megmutatják a jövõt. Az alkotásban mindig megtalálható a ma és a jövõ kettõssége, hogy ne tudd megmondani, mikor készült. Hogy öt, tíz, húsz év múlva is mûködjön!
Azt is fontosnak tartottam, hogy élõ mix legyen, lemezjátszókon, ott és akkor. Hetvenöt percbe nehéz a sokszínûséget belesûríteni. Egy DJ játsszon minimum három, de négy, öt, hat órát, amennyit lehet. Teljesen megváltozik a játéka: fel kell építenie egy bulit, egy ívet, az elejét, a végét. Lehet, hogy soha nem zenél végig egy egész estét, hanem egy órát játszik fõ-mûsoridõben. Ilyenkor a partiszervezõknek kell tudni rendesen összerakni a programot, a megfelelõ DJ-ket a megfelelõ idõpontra, hogy legyen valami értelme a bulinak. Például nagyon kevés a kifejezetten warm-up DJ... És jó lenne, ha az is kderülne, hányféle DJ létezik. Mert nagyon sokféle zenét nagyon különbözõ módokon játszanak, lehet, hogy nem is tánczenéket, de esetleg azokra is táncolnának.
A New York-i Christian Marclay például eleve nem borítókban, hanem csak úgy, karcosan tartja a lemezeit. Az elsõ az utcán talált, egyébként Batman-lemezt otthon felrakta, elindította a tût, a bakelit annyira karcosnak bizonyult, hogy a tû néhány hang után visszadobta. Ez volt az elsõ loop... Õ például magára hagyja a lemezeket, hadd éljék saját életüket. Amikor pedig hallod játszani, hihetetlenül egységes az egész, mûködik, organikus.
Szóval, ha játszol négy-öt órát, szinte lehetetlen kiragadni belõle egyet. Miért pont azt az egyet? Sokan hiányolhatják a jungle-t. Belefért volna, de akkor az egy másik lemez lett volna. Viszont úgy érzem, hogy ez így kerek egész.
- Az eddig megjelent kazettáiddal összhasonlítva, szerintem ez a CD vagy leginkább te, itt vállalod fel leginkább önmagad, itt kockáztatsz a legtöbbet.
- Szerintem is bátor lemez. Lehetett volna ütõsebb dolgokat is rárakni, és esetleg sokkal többet eladni belõle. Az album azt próbálja bemutatni, hogy mennyiféle iránya van a zenének. És hogy az emberek olyan zenéket is meghalljanak, amik különben soha nem jutnának el hozzájuk. Nemrég jártunk Dél-Németországban, egy falusi mozi bárrészében: az általunk játszott cigányzenére meg B.L.I.M.-re õrjöngött a nép. Amikor elkezdtük a bulit, mondta is a Palika, hogy azért jó hely Budapest, mert otthon olyan zenéken nõ fel ez a fiatalság, amit el se tudnak képzelni Németországban, Franciaországban, vagy Hollandiában. Egy-egy parti kezdetén a Palikával rámutatunk egy lemezre, azt mondjuk, ha ezt le tudjuk játszani ma, akkor jó a parti, ha arra buliznak, az csak jó lehet.
- Ugyanakkor nem érzékelitek, hogy az itthoni befogadók egy viszonylag szûk szubkultúra?
- Azért van így, mert nem volt elõtörténet. 1989-ig mit hallhattál, mirõl lehetett tudomásod? Angliában mindenki tudja, mi honnan jött. Ott voltak gyökerek. Franciaországban a helyi arabok és feketék miatt erõs például a hip hop kultúra, még akkor is, ha ma már az egész csak a pénzrõl és a nõkrõl szól. DJ Cam ezért van úgy elkeseredve. Ám így is könnyebb neki, mert mégiscsak sokkal nagyobb a piac.
- A te CD-d hova jut el a határainkon túl?
- Azért is készítettem ennél a kiadónál, mert remélem, mindenhova. Magyarország és például Franciaország más kategória, mert az ottani piacon rengeteg dolog van jelen. Pontosan ezért, aki ott színpadra kerülhet, az nem a véletlen mûve, az már hihetetlenül profi, az nem arról szól, hogy most megpróbáljuk...
- Jó, hogy színpadról beszélsz... Magyarországon elkeserítõen kevés a minõségi live act.
- Nagyon kevés live act-et láttam, igazából nem emelnék ki. Azért is van így, mert itthon nagyon fiatal ez a zene, és olyan dolgokat is meg kell tanulni, mint egy jó stúdió felépítésének a mikéntje. Legyen felszerelés, és minden úgy szóljon, ahogy kell. De hiába vásárolják össze a legjobb cuccokat, ha a keverõpultnál nem olyan ember ül, aki hall, figyel, és tudja, miért van.
Például amikor Josh Wink a '97 elején jó hangosítású helynek elkönyvelt E-Play-ben járt, hátrament és beállított mindent. Ha egy magyar DJ ugyanezt tenné, levernék a kezét. De annak is, akit odaküldesz, mert úgy gondolod, ért hozzá. Akik meg ott vannak, bólintanak egyet, aztán alszanak a keverõpulton. Párizsban, a Batofaron egyszer se kellett a technikusnak szólni! Nem kérdeztek semmit, tudták, mit kell tenni. Odajöttek, belehallgattak a kontrollba, visszamentek, aztán érzékelted, hogy megjött a basszus. Egy akusztikus koncert után a lemezjátszók ugyanis valami teljesen másról szólnak.
- Mit gondolsz a PC-n készült zenékrõl?
- Elõiskola. A PC nem tudja pótolni a hangszereket. A mai zene arról is szól, hogy maguk a hangok a hangszerek. A hanggal azt teszel, amit akarsz. Egyenlõre nem érzem, hogy a PC-k - fõként a hangzásban - tudnák pótolni nemcsak egy mai stúdiót, de a hagyományos hangszereket sem. Pláne, ha felrakom bakeliten, a PC-n felvett zene közel sem szól úgy, mint egy stúdióban elkészített szám. Lehet, hogy késõbb - mint minden - ez is megváltozik majd.
Ed Rush-ék amikor elköltöztették a stúdiójukat, azt akarták, hogy minden ugyanúgy szóljon, mint az elõzõben. Egy általuk tökéletesen ismert bakelittel tesztelték az új stúdiót, annak segítségével állították be az elõzõ hangzást. A PC-knél egyenlõre ilyesmirõl még szó sincs.
- Ed Rush, drum 'n' bass... Sokan még ma is drum 'n' bass DJ-nek kategorizálnak be.
- Nem zavar... Négy éve, a lányom születése óta játszom egy-egy bulin csak drum 'n' bass-t. Addigra lett annyi lemezem, hogy képes voltam egész este drum 'n' bass-t nyomni. Elõtte is raktam fel ilyen számokat, de az elsõ kifejezetten drum 'n' bass buli pont arra a napra esett, amikor a kislányom született. A Nagycirkuszban került rá sor, este tízkor kezdtem, reggel hétig tartott volna. Aztán ötkor jött a cirkuszigazgató, és mondta, hogy mindenképpen abba kellene hagyni, mert a kacsák még nem aludtak, tízkor viszont lesz egy fellépésük, regenerálódniuk kell. Nem tudok mit csinálni, itt egy csomó ember - válaszoltam neki. Visszajött egy perc múlva, nem szólt semmit, egyszerûen kihúzta az elektromos kábelt, kész... Ez öt óra egy perckor történt, és a kislányom hivatalos születési idõpontja is öt óra egy perc!
A drum 'n' bass óta feltûntek új stílusok, és mi mindig játszuk az újat is. Megint azt kell mondanom, hogy a DJ igenis rakjon fel egy egész este, s akkor biztos nem fogja hat órán keresztül ugyanazt nyomni, õ unná meg elõször... Nagyon sok techno és house DJ zsákutcába került: nemcsak maguk, de a közönségük miatt is kizárólag technot vagy house-t játszhatnak. Senki nem értené, ha hirtelen nu skool-lal állnánának elõ. Pedig a techno az utóbbi években önismétlõvé vált, nem tudja átlépni a saját árnyékát. Az érzésed az, hogy már mindent hallottál... Mi viszont bármit felrakhatunk, akár technot is!
- Hogyan értékeled a drum 'n' bass jelenét?
- Bármerre járunk, ma fõként erre bolondulnak meg az emberek. És közben a drum 'n' bass-zel ugyanaz történik, mint a technoval. Visszakényszerült, visszament a saját helyére: megint underground zene lett. Ugyanakkor Londonban csak most nyílt meg az elsõ, ezt a zenét nyíltan felvállaló szuperklub, a Fabric... És közben már 2000 van.
- Vársz valami különlegeset a 2000-es évtõl?
- Nem hiszem, hogy kitüntetett év lesz. Az emberek nem javulnak meg attól, mert 2000 van. Itthon áttörést, a helyüket külföldön is megálló lemezeket várok, de nem 2000, hanem az elõzmények miatt. Amikor összeraktam a CD-t, nem csak itthoni füllel, hanem globálisan gondolkodtam. És egyre több ilyen zene lesz, például a hamarosan megjelenõ Yonderboi lemez, vagy egy új Anima-maxi. Vagy a Marcell, külföldön õ az úttörõ.
- '99 végén jelent meg a Tilos-album...
- Egy évvel ezelõtt az is kész volt már, és ugyanúgy nem lett belõle semmi, csak most. Szerencsétlenül sült el, hogy szinte egy idõben készült el mindkettõ. Azt akarták, hogy én válogassam és rakjam össze. Én viszont nem akartam két egyforma CD-t, így jött szóba, hogy összeválogatom, de a Palkó és Mango mixeli. Ez abból a szempontból bizonyult szerencsétlennek, hogy igazán egyikünk sem érzi a sajátjának az anyagot. Csak HMK-s zenéket használhattunk, viszont ennek az volt a pozitívuma, hogy így rákerült a CD-re hat elég erõs magyar szám.
- Palkó...
- Egyrészt minden DJ fontos. A Palika pedig azért még fontosabb, mert hasonlóan viszonyulunk a zenéhez. Bármilyen stílusban tudunk együtt játszani. Buliban is és a rádióban is... A Tilosnak az a nagy elõnye, hogy az adások zöme élõ, márpedig ez világviszonylatban se túl gyakori.
A legkomolyabb, hogy most még Mangóval is kiegészültünk! Az õ szettjeire egyébként a tavalyi Big Chill fesztiválon, de Párizsban is õrjöngtek... Ott a Batofaron játszottunk elõször hárman, olyan sikerünk volt, hogy a franciák magyarul üvöltöztek: "Vissza! Budapest!" A Mangó csak állt, és azt mondta, ezt nem hiszi el... És õ nemcsak a lemezjátszók mögött, hanem a stúdióban is az egyik legnagyobb tehetség. Nála az a nagy kérdés, hogy fizikailag és lelkileg hogyan bírja. Nem egy év, hanem mondjuk öt vagy tíz év múlva. Lesz-e annyi erejük a fiataloknak, hogy ezen a nem egy-két éves úton végigmenjenek? Nagyon kemény munka, ráadásul éjszaka, és a megélhetésünk még ma is kötéltánc. Lehet, lesznek szerencsésebbek is közülünk, és kijutnak külföldre. Itthon ugyanis csak úgy tudsz normális életet élni, ha külföldön keresed meg a pénzt.
- Megint jönnek az üzleti szempontok... Egyrészt az itt és a most, a minél nagyobb profit, másrészt az öt-tíz évre történõ gondolkodás. Magyarán, a jövõbelátó, kísérleti szellemnek mintha kevésbé kedvezne a csak eladási mutatók alapján minõsítõ (?) szemlélet.
- A mûvészeknek fizetést kellene adni, mert nem biztos, hogy a mostani tevékenységükbõl jelenleg, hanem esetleg csak két év múlva képesek megélni. De az is lehet, hogy soha... Nem az az igazi mérce, hogy most mennyit adnak el belõle. Az már inkább, hogy ötven év múlva meghallgatja-e valaki. Viszont, ha nem élsz meg abból, amit csinálsz, az sose lesz tökéletes, mert egyszerûen nem tudod beleölni a kellõ mennyiségû energiát. Régi típusú mecénásokra lenne szükség, azokra, akik még nem piacképességi kritériumok alapján támogatták pénzükkel a mûvészeket. A dolognak persze van egy másik, veszélyes oldala is: az alkotók hamar eltunyulnak. Viszont, ha hihetetlen nehéz megélhetési körülmények között, minden idegvégzõdéseddel a mûvészetre összpontosítasz, akkor abszolút pörögsz, ki kell hoznod a maximumot magadból, mert azon múlik az életed. Például számos szerb mûvész a háborút élte meg így. Ez egy nagyon vad jóléti állam. A nyolcvanas évek végén, amikor Közép- és Kelet-Európa felrobbant, Magyarországon megtalálhattad az összes szemetet, nyugatról és keletrõl egyaránt. Azóta csak tíz év telt el, ami távlatokban gondolkodva nagyon kevés. Ha elmész egy techno vagy egy house partira, mintha mindenki kidobó-ember lenne, plusz a macáik. És már a mi bulijainkon is egyre több ilyen pofa bukkan fel. Van, ahol nem is érzem magam biztonságban. Moszkvában hasonló még a helyzet. Viszont, ha nyugatabbra mész, teljesen más az összkép. A bulizók nem úgy néznek ki, mint a beengedõk. Az egyik külföldi DJ Budapesten járva, arra a kérdésre, hogy mit fog játszani, elõbb a közönségre nézett, majd mosolyogva mondta, hogy "monster technot". Tehát a DJ-nek azt is kell tudnia, hogy az adott este mi mûködik!

- Az elektronikus zene jövõje...
- Nemcsak elektronikus zenében, hanem zenében gondolkodom. Már nem kizárólag elektronikáról szól a történet - minden idekapcsolódik. Ezáltal fejlõdik tovább. És ezek a jelenségek nem egymás kárára, hanem egymás mellett történnek. Az elektronika 2000-re lett olyan erõs, hogy a többi zene már meríthet belõle. Eddig õ merített mindenhonnan, a kortárs kísérletekbõl, a soul-ból, a dzsesszbõl, stb. Most lehet, hogy megfordul a dolog. Az összes elektronika elõtti, ma is létezõ - csak nem annyira domináns - zenék az elektronikához fordulnak. A téves közhiedelemmel ellentétben, ezek a zenék még ma is léteznek, csak napjaink dzsesszén nem gyanazt értjük, mint a hatvan, vagy akár csak a tíz évvel ezelõttin. Egy esetleg csak dzsesszt hallgató személy lehet, hogy még nem is hallotta azt, amit én dzsesszként mutatnék neki. Talán azt mondaná, hogy ez nem az, hogy ez szemét... Szóval, a dzsessz merített az elektronikából, és a többi hagyományos zene is ugyanezt teszi. Már nem cs kegy DJ játszik bakeliteket, hanem azt a zenét, amit bakeliten játszik, a színpadon élõben zenészek is nyomják, plusz elektronika és látvány, szóval egy komplex élmény. Itthon még nem annyira, van egy-két próbálkozás, de nem egyszerû a helyzet. A mai elektronika az élõ dolgok felé mozdult sokat: a DJ mellett ott lehet egy kongás, egy szaxofonos, egy MC... Már nem csak egy DJ van, hanem például jön a technikus, és elkezdi nyomni a mikrofonba, és õ az MC.
- Soros terveid?
- Szeretném a lemezeimet úgy összerakni, hogy át tudjam tekinteni õket. És ha ezt nem teszem meg most, késõbb egyre lehetetlenebb lesz.
- Mennyi van?
- Nem tudom... Több ezer... De ez már egy másik kérdés: hogyan tájékozódnak majd az emberek? Itt az Internet - azonnal tudod, hogy mi történik több ezer kilométerre, meghallod, lemásolod, vagy meg is veheted. Ha így, egy helyre sûrítõdik az információ, fel tudod-e dolgozni azt, ami érdekel? Ha mindent át akarsz tekinteni, az már reménytelen. Itt van például a mecenatúrához is kapcsolható MP3: akár önkéntességi alapon is mûködhetne. Ha használsz valamit, rögtön eldöntheted mit jelent, mit ér a számodra. Lehet, hogy csak egy százast. Esetleg valaki Tokióban ad érte ötezer dollárt. Egy másik illetõ New Yorkból, meg semmit. Egy harmadik, Sydneybõl viszont jó sokat. A társadalom csak ebben az esetben mûködik igazán jól. Mindenki mindenkivel össze van kapcsolva. Vagy nincs egy százasod arra, ami tetszik? Jó, levonnak belõle iksz százalékot, de csak egyszer és nem tizenötször! És örülnöd kellene, hogy a dolgaid pillanatok alatt eljutnak bárhova... Ez lesz az igazi próbatétel.
Addig viszont - az élet minden területén, így a természettel szemben is - csak szabadrablásról beszélhetünk.