Az alábbi interjú a Magyar Narancsban jelent meg, 1998.június 25-én. Mivel a netes archivumukban a Narancsfül melléklet nem elérhetõ, kénytelen voltam magam begépelni az egészet...

Bognár Tamás beszélget Palotai Zsolttal.

        Határtalanul

    DJ PALOTAI

Egykor vakon megbíztam a zenei ízlésében, aztán voltak idõk, amikor nem tudtam hova tenni. Talán a mai napig is hullámzik bennem a rajongás és a meg nem értés, de az én Palotai-képem mégis ugyanaz marad. Ezalatt nem a rendkívüli tudás elõtti tiszteletet értem. Arról van szó, hogy Zsoltot nem lehet nem szeretni.

- Mitõl lesz valakibõl jó DJ?
- Két fontos DJ-kategória van, és ez két külön mesterséget jelent. Van, aki csak rádióban játszik, a buli egészen más mûfaj.Ez ma a legnehezebb a fiataloknak. Hiába vagy jó szoba-DJ, ha nem hívnak partikra, iszonyú nehéz megtanulni a szakmát. Közönség nélkül nem érzed a visszacsatolást, nem tudsz reagálni a buli hangulati változásaira.   
- Mitõl lesz egy jó parti?   
- Valójában nem lehet megmondani, hogy melyik módszer az üdvözítõ. Ha két DJ-nek egyforma lemezcsomagot adsz, akkor is mást fogsz tõlük hallani. Ugyanazokat a lemezeket rakják fel, de másképp fogják lejátszani. Arra a legnehezebb ráérezni, hogy melyik szám következzen, és mikor szólaljon meg. Persze, az sem mindegy, hogy milyen anyaggal készültél. Egyesek mindig ugyanazzal a hatvan lemezzel indulnak el. Sok választásuk ilyenkor nincs, mert hatvan lemezbõlé csak egyféle mûsort lehet adni. Mások meg két nagy ládával érkeznek, abban valószínûleg minden van. Mégsem ez a mérvadó. Van, aki mindenhol ugyanazt játsza, nincs tekintettel a hallgatóságra, mégis mûködik a dolog. Én speciel folyamatosan figyelem a közönséget, és tesztelem, mire vevõ.
- Ezzel az empátiával születni kell, vagy fejleszthetõ?
- Is-is. Nekem a zeneiskolában kezdõdött a zenével való kapcsolatom. Mindennap volt énekóra, és megtanítottak mindent a klasszikusoktól a jazzig. Ennek fontos szerepe volt abban, hogy ma azt csinálom, amit. Aztán át kellett esni egy másik iskolán. Egy gyerek sorsáról még a szülei döntenek. Teljesen más, amikor te választasz.   
- Ez mivel jár?
- Két fontos periódusa volt. A Tilos az Á-ban '89-tõl másfél évig mindennap dolgoztam, gyakran este tíztõl reggel tízig folyamatosan. Az akkori eszközeink ma már kõkorszakinak számítanak. Keverõnk is csak az utolsó félévben lett. A mixelés csupán abból állt, hogy átkapcsoltam az erõsítõt a kívánt hangforrásra.   
  Tulajdonképpen csak lejátszottuk a számokat egymás után. Ma meg a számokból hangokat hallasz, egymáson szólnak, gyakran három egyszerre. Akkor jó, ha nem veszed észre. Nekem is meg kellett tanulnom így játszani.
- Ez már a második szakasz.
- A Tilos Rádió újraindulásától kezdõdõen.Onnantól az a folyamatzene szól a rádióból, amit ma is hallasz. Az emberek eleinte nem is értették, mert nem ehhez szoktak hozzá. A frekvenciára várva, ugye, két évig szünetelt az adás. Nekik kimaradt ez az idõ, mert a rádión kívül normális zenét nem nagyon lehetett hallani. Az egész olyan volt, mint amikor késõn érkezel egy DJ mûsorára. Egy jó DJ-szettben minden zenének van elõzménye. Ha az elejét lekésed, nem biztos, hogy bele tudsz kapcsolódni. Ugyanígy nem értették az emberek, hogy miért nem ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. De hát számunkra a rádió egy percre sem zárt be. A stúdió ugyanúgy élt, mintha adtunk volna. Folyamatosan zenéltünk, csak nem hallotta senki.   
- Miért a lemezlovasok uralják ma a zene világát?
- A DJ felrak egy lemezt, rákever egy másikat, aztán még pakol rá egy kis effektet, és már jön is egy új ötlet. A kapuk sorra nyílnak meg, bármi megtörténhet. Stúdióban sokkal bonyolultabb zenét írni. Néha a következõ hang is egy hónapba kerül. Sokáig tart a munka, és végtelenül hosszúnak tûnik, amire megjelenik. Nekem meg ott van kéznél az összes lehetõség.
- Jó, de a lemez megmarad, a te mûved viszont csak a pillanatnak él.
- Egy DJ munkáját kézzelfoghatóan tényleg nem örökli az utókor, hacsak ki nem adnak tõle egy mix-CD-t, bár harmadszorra már az sem olyan izgalmas.
- Hogy lehet követni a borzalmas lemezdömpinget?
- Világszerte 1500-2000 lemez jelenik meg hetente, ebbõl jó esetben meg lehet hallgatni negyven-ötvenet. A feldolgozásra két-három nap láá rendelkezésre, de van, hogy csak néhány óra, vagy éppen egy perc, amikor mûsor közben nyomnak a kezedbe egy lemezt, és ott kell eldöntened, hogy be tudod-e építeni. Akkor lesz kerek, ha nem csak az aktuális heti adagot játszod. Az újdonságot úgy kell összerakni a régivel, hogy passzoljon.
- Hogyan készülsz egy szettedre?
- A táska összerakása a legnehezebb.
- Mennyi idõ?
- Minimum egy óra. Velem még nem fordult elõ, hogy letettem otthon a táskám, és a következõ este ugyanúgy vittem volna. Egy-két lemez mindig nálam van, mégis újra össze kell állítanom az egészet, mert mindig találok cserélnivalót.Mindenféle zenébõl válogatok. A kezdetektõl fogva így játszom, a lehetõ legnyitottabb módon.
- Mégis egyre inkább a jungle mûfajával azonosítják a neved.
- Talán azért, mert az elsõk között voltam, akik itthon drum & basst játszottak. Másrészt pedig sokan nem is tudják, mi az. Bejönnek az érdeklõdõk a boltba, ahol dolgozom ( Underground - a szerk. ), és nem értik, hogy miért van külön a house és a drum & bass.   
- Mi fontosabb egy DJ számára: a közönség kiszolgálása vagy az önmegvalósítás?
- Egyszerre kell történnie a kettõnek. Ha nem azért vagy, hogy a közönség jól érezze magát, akkor játszhatnál otthon is magadnak. Ugyanakkor az sem mûködik mindenhol, ha csak a közönségnek játszol. Egy balatoni diszkóban nem az a feladat, hogy valami pluszt adjál, de még ott is küzdeni kell. Most volt egy súlyos élményem. Balaton, diszkó, este tíz, ott a DJ, egész jó zenéket rak fel. Ritka pillanat ez nálunk, egy warm-up DJ felismeri a feladatát, és bemelegíti a közönséget. Hát kérlek szépen, a táncparketten éjfélig egyetlen ember se volt. Nem öt, nem három, egy se. Háromszintes hely dugig telve, körben táncoló emberekkel. A parketten végül csak azért kezdtek táncolni, mert a szélén már nem fértek el, és benyomták a többieket. Egy olyan diszkóban, ahová azért mennek az emberek, hogy táncoljanak, a buli az istennek se akart beindulni. Ha Londonban felrakja valaki az elsõ lemezt, az emberek már táncolva mennek be.   
- Mennyiben fedi egymást az, amit otthon hallgatsz, és amit játszol?
- Abszolúte nem, de vannak házi feladatok. Ha valakinek ez a munkája, tartani kell a lépést. Nincs olyan napom, hogy ne hallgatnék meg valami új lemezt.
- Számodra mit fejez ki a zene leginkább?
- A határtalanságot. Ez földrajzilag is megjelenik, hiszen Új-Zélandtól Dél-Afrikáig bárhol hallhatod azt, ami tegnap itt készült Magyarországon. Az emberek mindenféle kultúrális és faji különbözõségek ellenére, mindenféle elõtanulmány nélkül be tudják fogadni. Sven Vath mesélte, hogy különleges helyeken is szokott játszani. Dél-Amerikában indiánoknak, vagy fogja magát, és elmegy Indiába. Ugye, te is azt feltételeznéd ezekrõl a népekrõl, hogy a mai zenék hallatára egybõl elrohannak. Hát nem. Ugyanúgy megõrültek, mint mi Európában bárhol, pedig azelõtt még soha nem hallottak ilyet.
- Neked mi volt a legnagyobb DJ-s élményed?
- Nemrég történt, a szegedi kisszínház ruhatárában. Amikor megláttam, hogy hol és min kell játszanom, majdnem visszafordultam. Ez képtelenség, ezt így nem lehet. Aztán életem egyik legjobb bulija lett. Megõrültek az emberek, a cigányzenétõl a jungle-ig mindenre táncoltak. Szóval soha nem tudhatod, mikor és hol lesz az a parti. Elmész játszani egy olyan helyre, ahol minden a legjobb, és lehet, hogy mégse megy. Itthon különben azok a bulik mennek, amiket nem a szórakozóhelyeken rendeznek. Törökbálint, fürdõs bulik, Tilos-partik. Klubélet nincs is. Nálunk nem tud valami nyolckor elkezdõdni, hogy éjjel kettõre vége legyen. Külföldön így szervezik. Párizsban, ha egy koncert kilencre van kiírva, és tizenegyre mész oda, már hazaért mindenki. Londonban a Metalheadz-parti vasárnap este kilenckor kezdõdik, és éjfélkor vége van. Ezért van ott közönség, és ezért nincs nálunk. Kint mindenki el tud menni, az is, akinek másnap dolga van. Itthon éjjel egy elõtt nincs semmi. Hiába van meghirdetve tizenegyre, egy elõtt nincs ember. Így tényleg csak azok bírják, akiknek vagy nincs semmi dolguk másnap, vagy szeren vannak. Huzamosabb ideig ezt így nem lehet csinálni. De hiába. Megfigyeltem, az emberek benéznek egy helyre, és ha csak úgy néhányan vannak, akkor elmennek, vagy be se jönnek. Az kell, hogy ne lehessen megmozdulni.
- Mennyire vagyunk lemaradva a nemzetközi DJ-mezõnytõl?
- Minden külföldi meglepõdik. Nem azért mondom, hogy most fényezzem magunkat, de bárki után is játszottam, csak néztek, hogy mi van. Nem hitték el, hogy ilyen lemezek vannak itt. Ez azért van, mert mi szegények vagyunk, nincs sok pénzünk lemezre, és ha már veszünk, akkor biztosra megyünk. Nincs arra keret, hogy szart is vegyünk. Kint egy idõ után úgy néz ki, hogy a kiadóktól még a megjelenésük elõtt megkapod a lemezeket promócióba. Ez nagyon jó érzés, mert ugye nem kell kifizetni. Mondjuk naponta kapsz harminc lemezt, ugyan abból huszonnyolc hallgathatatlan. Meg aztán egészen más a viszonyod azokkal a lemezekkel, amiket te találsz meg. Utánamész, fizetsz érte, és a tied.   
- Felsõbbrendû a DJ, mint a hangszeres zenész?
- Ha jó, akkor minden mûködik. Egy szál cigány ember is lehet zseniális, minden kíséret nélkül. Csak azzal, ami kifér a torkán. Amikor ez szóba kerül, mindig elfelejtik az emberek, hogy soha nem arról beszélek, versenyeztessük a tíz, az ötven, vagy a háromszáz évvel ezelõtti zenéket a mostanival. Nem arról van szó, hogy melyik a jobb, hanem hogy mi van ma. A zene folyamatosan fejlõdik. Nem mondhatjuk, hogy nekem jó volt, ami egy hónappal ezelõtt történt, úgyhogy én most megállok. Meg kell hallani azt is, ami ma van. Akkor is, ha most nem áll ki valaki énekelni, hanem a gépek mögött a gombokat csavargatja. Régen voltak a zenekarok, aztán egyszer csak jött egy DJ, és közben szkreccselt, rakosgatta a lemezeit. Ma ez megfordult, most nem a zenekar mögött van a DJ, hanem a DJ mögött van a zenekar. Nézd meg Roni Size-ékat, ugyanolyan rangú a gitáros, a dobos és a kütyüs. Az élõ hangszerek visszajönnek a zenébe, a fúvósoktól a pengetõsökig minden. Akik rásütik a tánczenére a hideg gépzene bélyeget, mindig elfelejtik, hogy a gépeken át jövõ hangokat is emberek csinálják. Minden attól függ, hogy ki van a gép, a lemezjátszó mögött.   
- Anyagilag mi a helyzet?   
- Nekünk sokkal nehezebb dolgunk van, mint Nyugaton. Nem halljuk rendesen, amit csinálnunk, a lemezjátszók csúsznak, borzalmasak a keverõk. Jon Carter huszonnégy éves, és stúdiója van a lakásában. Én most leszek harminchét. és otthon még mindig csak egy lemezjátszóm van; egy évvel ezelõtt pedig mindössze egy hordozható rádiós magnót birtokoltam. A Tilos-bulin az elõttem játszó Carter 600 fontot kapott, jutányosan. Én 5000 Ft-ért játszottam a PeCsában. Az õ szerzõdésében benne van egy plusz repülõjegy, én meg azon fogadkozom, hogy nem megyek többet vidékre, mert lehetetlen, hogy mindent én vigyek. Lemezjátszót, tût, keverõt, és persze lemezeket. Érted. Vonattal Pécsre két lemezjátszóval, mert nem bírtak szerezni. Elindulsz délután, és hazaérsz másnap délre.
- Ebbõl a pénzbõl hogyan veszel lemezeket?
- Szerencsére nem csak ebbõl élek, zenei szerkesztõként is dolgozom: színdarabok, divatbemutatók, filmek alá keresek aláfestõ zenét. Valójában sok mindent le is kell mondanom. De külföldön ennyit sem vállalhatnék. Ha te kint egy színházi elõadáshoz csinálsz zenét, nem mehetsz el közben egy boltba dolgozni.
- A boltot meddig bírod?
- Ez a lelke az egésznek, ott hallom az új zenéket. Ha nem vagyok ott, amikor jönnek a lemezek, lemaradok a hetven százalékáról. A legjobb lemezek maximum 1000-1500 példányban kerülnek a piacra, és ebbõl egy-két darab kerül az országba. De ez akkor is így van, ha kimész áruért. Ha nem akkor érkezel a nagykerbe, amikor az áru jön, éppúgy lemaradsz, mint a boltban. Mire a listáról kinézed a lemezt, a nagykereskedés már el is adta. Ezért kell kint is napi három-négy órát az üzletekben tölteni. A londoni Black Market jungle-részlegében régi lemez nincsen, csak kábé huszonöt újdonság. De ha lemész fél óra múlva, már egy másik huszonötöt találsz. Iszonyúan pörög, olyan, mint egy hangyaboly, képtelenség a pulthoz férni. Nem naponta érkezik az áru, hanem félóránként. Délután a stúdióban csinálnak egy számot, felveszik datra, bakelitet vágatnak belõle, és este már szól a klubban. Nem kell várni hónapokat, amíg megjelenik. Ha megnézed a DJ-k listáit, szinte csak dubplate-eket játszanak, vagyis olyan zenéket, amiket soha a büdös életben nem fogsz hallani. Esetleg három-négy hónap múlva. Ezért is marad mindig underground. Soha nem lehet olyan mélységben megismerni, hogy közkinccsé válhasson.