Anima Sound System

   "Semmi sem lehetetlen"

Az új Anima-album, a Gipsy Sound Clash áprilisban került a boltokba, a zenekar pedig ezekben a napokban is harmincállomásos hazai turnéját abszolválja. Nemzetközi népszerûségüket jelzi, hogy legutóbbi lemezükön együtt dolgoztak a londoni Transglobal Undergrounddal, a közelmúltban Prágában adtak nagy sikerû koncertet, tobábbá számos német és francia válogatáson szerepelnek világsztárok társaságában. Itthoni ázsiójukat a Himnusz remix körül kavargó politikai vita egyáltalán nem csökkentett, sõt, az elektronikus muzsikákkal eddig köszönõ viszonyban sem lévõ polgárok figyelmét is rájuk terelte. Minderrõl Prieger Zsolttal, az együttes vezetõjével beszélgettünk.

Honnan jött a Himnusz-átirat ötlete?
Az ötlet már kétéves. Tilos Rádió-s barátunk, Rozgonyi Zoli keresett meg bennünket, hogy mi lenne, ha az 1998. szilveszteri nagy Tilos-bulin, éjfélkor egyfajta Himnusz-adaptációval lepnénk meg a közönséget. A rá két évvel megjelenõ Bujdosó címû maxi az identitás, magyarság, haza, hagyományok témakörével foglalkozott, ezért döntöttünk úgy, hogy a Hinmusznak rajta van a helye. Úgyis mondhatnám, hogy ez amolyan "live változat", megõrizve a Tilos-partin elõadott struktúrát, szóval nem egy tipikus lemezre "való" szám, nagyon gyerekes, már-már infantilis, egyszerû megközelítésben próbáltuk tálalni. Magam sem gondolom, hogy az "Anima-életmû" legpazarabb darabja. Aztán március közepén lett belõle egy óriási, a politika által generált botrány, hiszen a kisgazdák szerint alkotmánysértést követtünk el. Amikor a pilitiak az esztétika területére téved, akkor komoly baj van, s az ember eszébe juttaja az ötvenes éveket, a szocializmus cenzúráját, amikor a politikusok határozták meg, mirõl kell szólnia egy színház repertoárjának, vagy egy zenemûnek. Szerintem esztétikai vitát folytassanak zenészek, szak- és magánemberek, akár politikusok is magánemberként, viszont az alkotás olyan autonóm ügy, amibe nem biztos, hogy jó, ha a politikai elit egy rég elmúlt éveket idézõ attitûddel, hatalmi szóval beledumál.
Pedig a himnuszokhoz már korábban is hozzányúltak. Jimi Hendrix Woodstockban az amerikait interpretálta, aztán elégette a nemzeti lobogót. Serge Gainsbourg a Marseillaise-t dolgozta át. Tudtommal mindketten túlélték. Arról nem beszélve, hogy ez a két himnusz vidám, nem olyan depressziós, világvégi fájdalmakon kesergõ, mint a magyar. Egyébként hogyan értékeled a Himnuszt, az eredetit, mint zenemûvet?
Gainsbourgon és Hendrixen kívül, ha a kortárs zenét nézzük, Stockhausen Hymnen címû mûvét említeném, de Dohnányi Ernõ is beépítette az Ünnepi nyitányba a magyar himnuszt. Egyébként némiképp ellentmondva a felvetésednek, úgy gondolom, hogy a Himnusz adekvát formája a magyar "néplélek" megnyilvánulásainak, vagy azoknak a közhelyeknek, amiket e "néplélek" megnyilvánulásairól gondolunk. Valóban szomorú, valóban kicsit tragikus és depresszív, egy kicsit tán önsajnáltató is. A mi hagyomány-megközelítésünk, már csak a generációnk miatt is, eleve más. 2000-et írunk, s ez a mi adaptációnk alapja. Mondtam is kisgazda-vezetõknek a témáról szóló tévés és rádiós vitákban, hogy jó lenne, ha nem vonnák kétségbe az identitástudatunk mértékét. Egyébként valószínû: a magyarsághoz való lojalitásuk nagyon gyenge lehet ezeknek a különben folyamatosan Isten-haza-családról hadováló embereknek, ha megzavarja õket egy ilyen dolog. Ha valaki komolyan, megfontoltan, és pozitív gesztussal nyúl a nemzeti hagyományokhoz, bátran hozzájuk nyúlhat. Így vélekedett Petrovics Emil zeneszerzõ is, aki a vitában nagyon keményen mellénk állt. Viccesnek tartom, hogy múltba nézõ, középkori nézeteket valló politikusok Adyra, Babitsra hivatkozva kritizálnak minket. Ha valakirõl köztudott, hogy éppen a konzervativizmus, a begyepesedettség, a "malom alja, fokos" hangulatú Magyarország, de igazából nem is Magyarország, hanem a hivatalos nemzeti politika, a maradiságot szimbolizáló Magyar Ugar kritikusa volt, az éppen Ady Endre. Õrá hivatkozni, aki kõkeményen ostorozta a fennálló állapotokat, aki a modern világ irányába nyitott, s az irodalomban és a közéletben még mindig uralkodó XIX. századi normákat vette górcsõ alá, hát ez elég vicces.
Számomra ez még azért is érdekes, mert a Himnusz egyfajta, nemzetállamhoz köthetõ nacionalizmus-megnyilvánulás. A mai globális valóságban, a cyber-világban a nemzetállamiság történelmileg túlhaladott, lefutott állapot. Azaz a nemzeti himnuszok idejüket múlták...
A nemzetállamok ideje lejárt, de a nemzeti érzésé korántsem, bár a nemzeti érzés és a nemzeti hagyományok a kultúrában fennköltebb, szellemibb valóságot nyernek. A zenében, az írásban, a nyelvben õrzõdik meg egy nemzet, és nem az országhatárok közé zártságban, a bezárkózásban, a kirekesztésben. A mûvészetek, a zene, de akár a techno kultúra is rengeteget képesek tenni ezen a téren. És ha tradícióról beszélünk, egy liberális jogállamban bárki fogalmazhassa meg a tradícióhoz fûzõdõ viszonyait! Számomra egy csángó népdal, egy Pilinszky- vagy József Attila-vers, egy Csontváry-kép, egy Szerb Antal- vagy Örkény-novella, egy Bartók-darab vagy egy cigány ember éneke jelenti a hazát. A politikusok bezárkózó és buta gesztusai nem jelentik a hazát. Vagy ha ezek jelentik, abban a "hazában" én nem nagyon vagyok otthon.
Viszont a kisgazdák jó reklámot csináltak nektek...
A kisgazdák szándékuktól eltérõen a kislemeznek, az Animának, a modern nemzeti tradíciónak vagy a hagyományok fiatalos megközelítésének valóban reklámot csináltak. Nem így akarták, bizonyára nem tetszik nekik, hogy így alakult. Azt gondolták, "majd jól megmondjuk a tutit, és egy egész ország helyesel". A visszajelzések azt mutatják, hogy ebbõl a vitából, ha nem is nyertesen, de úgy jöttünk ki, hogy a szándékainkat megértették az emberek. És nem csak a mi húsz-harmincéves generációnk.
Mióta Marcel Duchamp bajszot festett a Mona Lisára, semmi nem számit szentségnek.
Az Anima bizonyos helyzetekben radikális véleményt fogalmaz meg, de a tradíció, a népzene, a népdalkincs, a hazaszeretet fogalmait és tevékenységi köreit nem engedhetjük át e fontos dolgokat bornírt, szemellenzõs módon értelmezõknek. Nem ezen értékek megtagadása, hanem a saját kontextusukba, pozitív, ezredvégi környezetbe ágyazása a helyes út. Az Anima mindig is ezzel foglalatoskodott: miképp lehetne a különbözõ mûfajokat összeboronálni.
Engem azért lepett még meg a politikai kirohanás, mert az Anima a nemzeti tradiciókat úgy újítja meg, hogy közben tiszteletben tartja azokat. Tõlem bizonyos számaitok pont ezért állnak távol, mert a nemzeti kérdést sokkal radikálisabban, de leginkább sehogy nem közelítem meg. Konklúzió: az Anima egyáltalán nem nemzetietlen.
Korántsem, de a nemzet fogalmán itt élõ népeket, különbözõ generációkat, különbözõ zenéket, egymással szöges ellentétben álló megnyilvánulási formákat értünk. Amivel neked van bajod, mint "nemzettel", arról az elõbb elmondtam, hogy szintén nem az én világom, tehát ezzel a múlt századi értelmezéssel nekem is bajom van. Viszont a "haza" fogalmán rengeteg jó dolgot értek: a szûkebb otthonomat, Szombathelyt, a családomat, a gyerekemet, a barátaimat, szóval ezek mind-mind sokat jelentenek nekem.
A politikusokról azt gondolom, hogy noha nagyon nagyra tartom például Tony Blairt vagy Al Gore-t, az angol és az amerikai kultúrális- es cyberelit fényévekre meghaladja õket. Mint ahogy- nagyrabecsülés és túlzott önértékelés nélkül - mi is a honi politikusokat.
Amikor a demokrácia beköszöntött Magyarországon, nekem olyan reményeim voltak, hogy valamiféle nyitás következik majd be. Ami a politikában fontos számomra, a demokrácia, az emberi jogok érvényesülése, a szólásszabadság, a kicsik, a gyengék és az elesettek segítése, az jelenleg abszolút másodlagos. Az önzésre, a bekebelezésre, a másik elnyomására vonatkozó, politikára húzott közhelyek sajnos igazak, ez maga a magyar rögvalóság. Szomorú, hogy azok a fiatalemberek, akikkel együtt indultunk a nyolcvanas évek végen - most a legnagyobb kormánypárt fõ embereire gondolok - a fiatalság hevületét, az újítási és a modernizációs vágyat hátrahagyva, teljesen elavult verbális es egyéb elemekkel gazdálkodnak. Az meg külön vicces, amikor egykori "fõspanglizók" ma drogtörvényt hoznak a fogyasztók ellen, egykori jog- és kisebbségvédõk meg együtt menetelnek a szélsõjobbal. Ebben az országban magasról tesznek a nõk jogaira, itt a melegek másodrendû "buzik", szóval emberi jogi szempontból nagyon siralmas a helyzet. Egyébként furcsának tartom, hogy a hazai techno-kultura meghatározo személyiségei oly keveset beszélnek a droghelyzetrõl, nem oszlatják a félreértéseket. Ugyanis a droghelyzetet egészségügyi, oktatásügyi, prevenciós szemmel kell vizsgálni, de semmi esetre sem kriminalisztikai buzgalommal. Ez nonszensz. Mert nonszensznek tartom jóravaló, tehetséges középiskolások, fiatalemberek bezárását. Beszélni kell róla, nyilvános disputát kell folytatni, tudni kell a drogok egészségre ártalmas hatásairól, de ebben a drogok démonizálása nem segít.
Az országos politikáról váltsunk a helyire: Szombathelyen laksz, s tudtommal jocskán benne vagy az ottani közéletben.
A városi hetilap fõszerkesztõje vagyok, s ebben a szituációban az ember nap, mint nap megvívja a saját kis csatáit. Nem személyek, hanem egy változásra képtelen, begyepesedett érvrendszer ellen.
Szombathellyel kapcsolatban lábra kapott egy az ottaniak által tagadott legenda, mégpedig a helyi szcéna erejérõl. Anima Sound System, Cadik, aztán a fiatalabb hullám: Miraque, Spherule, Temper, Aven. A Miraque az utóbbi idõben szerintem Yonderboi-szintû muzsikákat készít, hozzám nagyon közel állnak az õ számai. Sõt, a Freee Magazin áprilisi számának CD- mellékletén nekem a tizenegyedik szám, a Connector Mr. Subway-je jött be leginkább. Márpedig a duo egyik fele szintén szombathelyi. Hogyan ítéled meg a helyi zenei életet?
Ha más városból származó személlyel beszélgetsz, a saját városodat mindig álmosnak, lustának látod, és természetesen azt szeretnéd, ha sokkal pörgõbb lenne. Ez a normális hozzáállás. s bár nincsen "szombathelyi hang", nincs "szombathelyi szcéna", de hála Istennek, vannak nagyon jó elõadók, tehetséges fiatalok, vagy éppen nagy elektro dub- reggae-s öregek, mint a lemezét éppen a napokban megjelentetõ, monomániás noise-huszárok, a Chen tagjai, akik a legközelebbi barátaim, de szoros baráti kapcsolatban vagyunk a HC Social Free Face vagy az extrém metál Strong Deformity tagjaival is.
Az általad említett Miraque és Spherule pályafutását a legelejétõl fogva figyelemmel kísérem, jártak hozzám, mutatták a felvételeiket, közösen értékeltük a dolgaikat, szerintem az elsõ live-act-et is én szerveztem nekik valami fesztiválon. Spherule-lel rendszeresen összefutok, Miraque meg ugyan elköltözött, de az általa vezetett Woologic Warp-os elektro-dubja nagyon közel áll a szívemhez. Annak idején sokat beszélgettem velük, és a Mariguana Cha-cha-cha kislemezünkön is szerepeltek egy kísérleti darabbal, a Csillagtalan remixével.
Én akkor lennék a legboldogabb, ha minel több fiatal jelentkezne nálunk, és nem azért, hogy a tanító bácsit játsszuk, vagy hogy az "okos", már "befutott" zenészek adjanak tanácsot es osszanak észt, hanem hogy próbáljuk összetenni a már létezõ dolgokat, hogy ne a mások kárára legyünk többek. Hogy a technónak, az elektronikus zenének, ezredvégi tánczenének nevezett szcéna ne egyesek kiváltsága legyen, hanem mindenkit meg tudjon ajándékozni közösségi élménnyel. Ezért vagyok híve a zenei stílusok sokszínûségének, ezért imádkozom a kedvenc DJ-im partijain, hogy játsszanak sokszínû zenét. Nem tudom, miért kell egy-egy DJ-nek egy adott stílusba bezárkóznia. Igenis nyitni kell, ettõl pörgõbb és érdekesebb a muzsika.
Egy olyan nemzetközileg elismert csapat, mint az Anima, egy Szombathely-léptékû kisvárosban komoly inspiráló erõvel bírhat...
Remélem, hogy így van. Bár be kell, valljam neked, igazi visszajelzések nem nagyon jönnek. Valóban izgalmas bulikról, eseményekrõl nem tudnék beszámolni, pedig szeretném, ha ez az egész jobban menne. Annak idejen kedvenc DJ-imet, Palotai Zsoltit, Looleket es Booleket többször lehívtam, es próbáltunk valamit megmozgatni, de nagyon nehezen megy. Palika is sokszor játszott nagyon komoly zenéket, de egy szûk csapaton kívül nem sok ember jött. Ezt fájlalom. Az emberek bezárkózóak, otthon ülnek. Éjszaka bulikból, vagy baráti társaságból hazamenet taxisokkal szoktam beszélgetni arról, hogy Szombathely meghalt. Persze Debrecenben is ugyanezt mondja a taxis, hiszen senki nem lehet elégedett azzal a hellyel, ahol él. Ez nem azt jelenti, hogy el kell költözni, mert egyáltalán nem Budapesthez kell mérni a távolságokat! Sokkal inkább az egyik legnagyobb motiváló erõnkhöz, Bécshez. Tíz- tizenöt éve az FM 4 radióadón - rajta Werner Geiertõl a Kruder es Dorfmeisterig, Sugar B-ig - lógunk. Nagyon vérpezsdítõ, rengeteg kedvencemet ott hallottam elõször, például dub-reggae-t is, tizen-egynéhány éve. Nem Budapest a végállomás. Budapest egy fantasztikusan jó város, nagyon szeretem, jó az ottani közönségünk, ott a Tilos Rádió és több nagyon fontos közösség.
Hogyan látod a hazai lemezkiadást, azon belül is az UCMG-t? Tudtommal most váltok el tõlük. S ha már UCMG, akkor Széll Laci - ha õ nem lenne, magyar elektronikus zenék alig jutnának el külföldre.
A mai magyar hanglemezkiadásban, a Freee Magazin olvasóit fõként érdeklõ zenei kultúrában Széll Lászlónak, az UCMG Hungary élén végzett munkája megkerülhetetlen. Ért ahhoz, amit csinál, még szereti is, ami nem elhanyagolható. Két zseniális srác, Yonderboi es Anorganik nélküle valószínûleg nem lenne ennyire a szemünk elõtt. Mi nem az õ munkássága, hanem éppen az õ hiánya miatt jövünk el az UCMG-tõl. Laci rengeteg alkotó munkában érdekelt, számos elfoglaltsága van Németországban is. Én viszont úgy gondolom, egy kiadó és egy zenekar akkor tud gyümölcsözõen együttmûködni, ha folyamatosan együtt haladnak, naponta egyeztetnek, mûködik a személyes kontaktus. Az UCMG-nek, az ott dolgozó Balázs Jácintnak és Sinka Zolinak csak köszönettel tartozunk a munkájáért. Az élet azonban megy tovább, a válást korrekt módon le kell bonyolítani, szeretném, ha utána is megmaradna a barátság. Én továbbra is drukkolok az UCMG-nek, és változatlanul vallom, hogy az egyik leginnovatívabb hazai mûhely.
A mi utunk sokak számára nagyon furcsának tûnik majd, ugyanis szerzõdést kötöttünk a komoly váltásokon keresztülmenõ Hungarotannal. Elmondásuk szerint nyitni akarnak az új zenék felé, s mi ebben partnerek leszünk, míg nem sérül az alkotói autonómiánk.
Zenekészítés, észveszejtõ koncert-beosztás, helyi lap, plusz még az Indexnek is te készíted az MP3/zene rovatát. Hogyan bírod, hogyan bírjátok?
Örülök, hogy többes számot használsz, mert az Anima Németh Gergõ es Szabolcs öcsém nélkül nem tudna mûködni. A mi hármasunk mûködteti a zenekart. Gergõ ritmusai, hangszerelési ötletei, munkabírása, Szabolcs fantasztikus melódia-mániája nélkül nem menne a dolog. Nagyon jó, hogy a menedzsment saját kézben van, és nem külsõ ember dolgozik rajta. Ez egy önálló alkotói folyamat, és jó, hogy nem dumál bele senki. Ez a zenekar szerintem olyan, mint egy munkahely. Ha jól és fegyelmezetten végezzük a munkánkat, az igazi siker az, hogy el tudjuk juttatni az emberekhez az üzenetünket. Nem az eladási mutatók, a nézõszam - bár a klubkoncertjeink teltházasak - az elsõ, hanem a visszajelzések. Miközben harmincezer embernek játszol a Diákszigeten, nem az eladott peldányok számán töröd a fejed. Aki ezt teszi, elég rosszul gondolkodik. Az alkotó ember, és nem a körítés a lényeg. A legcsodálatosabb érzés az, amikor készíted a számot. Amikor Gergõvel hajnalban ülünk a gépek elõtt, es érezzük, hogy "oké, megvan!" Ez a lényeg, a többi mind körítés. Vagy például amikor a Szabi hoz egy számot, a Gergõvel nyolcszor átgyúrjuk, a kilencedikre aztán megvan, egy ortodox hip hop ütembõl lesz egy szub- basszusos dufta, és hirtelen, egy huszáros ötletzõl vezérelve, Fanni nevû kilencéves lányom - éppen kint játszott a stúdióban - énekli rá a dalt. Nagyon fontos a játékosság, és ez okoz igazán örömöt. Különben más se lenne, csak lemez, amelyre rutinból megcsinálsz tiz- tizennégy Anima-számot, Anima-hangszerelésben, Anima-ötletekkel... De ez kit érdekel? Az már sokkal inkább, ha egy hip hop ütemet összehozol egy sámánénekkel, ha egy jiddis dallamot egy franciás hangulatú easy listeninggel, s folytathatnám a sort... Szerencsére, már a kezdetekkor az volt a filozófiánk, hogy nagyon szélesre kell tárni a kapukat, hadd ömöljön be minden információ, minden zenei impulzus. A többi nem számit.
Olvassuk, halljuk, tudjuk, hogy az Anima nemzetközileg elismert gárda. Mit jelent konkrétan ez az elismertseg?
A magyar zenekarok és lemezlovasok külföldi elismertsége reális, de a jelentõségét nem kell eltúlozni. Ez egy folyamatos küzdelem, melyhez szerencse és véletlenek kellenek. Az realitás, hogy az egyik prágai rádióban rendszeresen játsszák a számainkat, s ott jártunk során kiderült, mindent tudnak rólunk. Az is realitás, hogy a berlini Glasshausban adtunk egy nagyon jó koncertet, meg az is, de ez már nagyon régi történet, hogy Bécsben felléptünk egy olyan fesztiválon, melyen Goldie, a Red Snapper és a Nightmares on Wax szintén szerepelt, vagy hogy Craig Armstrong es Nusrat Fateh Ali Khan társaságaban szerepelünk egy párizsi lemezen, vagy hogy kedvenceinkkel dolgozhattunk együtt remixeken. Ezek fantasztikus dolgok, de nem szabad túlértékelni õket. Jól meg tud jelenni a médiában, de a tényleges jelentõsége nagyon kevés. Gyerekcipõben jár még a magyar zenék külföldi irányba történõ nyomulása. Dolgozni, és nagy helyi-értékkel bíró produkciókat kell létrehozni. Az Anima és a többiek sikerének az üzenete egyáltalán nem az, hogy a kínaiaknak rizst kell eladni. Adjunk el nekik bármit, krumplit, répát, vagy nem tudom én, micsodát, de ne rizst, mert abból rengeteg van Kínában. Adjuk el azt, ami csak ránk jellemzõ, ez lehet a magyar zene külföldre jutásának egyetlen útja. Az ember persze mindig örül, ha mondjuk nagyon jól sikerült új Yonderboi-album, a Tilos DJ-k vagy a Neo külföldi sikerérõl hall.
Korábban DJ-kkel is dolgoztatok együtt, nem is akárkikkel: Palika, Mango... Hogyan tekintesz vissza rájuk, a közös munkára?
Az Anima munkásságában a DJ mindig kiegészítõ ember volt, kizárólag a koncerten adta hozzá a sajátját, de Palika barát is volt, jó impulzusokat hozott be, sokat baromkodtunk együtt. Ám az õ igazi világa a lemezjátszók mögött található s nem a szöszmötölõs stúdiókban. Annak viszont nagyon örülök, hogy mostanában zenéket is készit, s nem is akármilyeneket. A magyarországi parti-közönségre Palotai mellett õ gyakorolja a leginnovatívabb hatást. Mangóval olyan rövid volt a kapcsolat, hogy nem tudok róla érdemlegeset mondani. Annak idején a megbízhatatlansága miatt mérges voltam rá, de nagyon tehetséges embernek tartom, a zenéit például rettentõen bírom. Egyébként, ha valaki meghallgatja az új albumunkat, figyeljen oda a Gergõ scratch-eire, és akkor világossá válik mindenki számára, miért nem dolgozik most DJ az Animával. Vagyis hát van DJ-nk, csak Németh Gergõnek hivják.
Mit gondolsz a hazai "lemezlovas-társadalomról"?
Ha valaki nagyon komoly népmûvelõi munkát vállalt be, mint Palotai Zsolt lassan tíz éve - és már sokadszor mondom a nevét - akkor megemelem a kalapom elõtte. Viszont az éjszakánként több fellépést bevállaló, és éppen a futó számokat játszó, az uralkodó trendnek mindig megfelelõ, amúgy nagyon tehetséges és ügyes kezû iparosokhoz nincs túl sok közöm. Számomra elsõ a zene, és csak utána a zene lejátszása. Ha valaki ezt úgy végzi, mint Zsolt és Palko back-to-back párosa, ha olyan profi bulikat nyomnak, mint az I&I DJ-k (Tituszt például nagyon kedvelem), vagy Pedro es Nan-D, illetve Shurikenék duója, akkor rendben van. Persze vannak a neveken kívül nagyon sokan ebben az országban, akik nagyon jók. A turné során sok fejjel találkoztam, akikben van spiritusz, a nyiregyházi Csató Pistitõl a debreceni Sav-bázisig, a fehérvári Leslie-ig. Kedvelem a fiatal budapesti dzsungelistákat is, a BladeRunnarz például nagyon fontos szerepet játszik a felnövekvõ generációk kupálásában, bár szeretném, ha néha experimentálisabb, "fekete" vagy dubosabb darabokat is játszanának, nemcsak ezt a menetelõs, amúgy nagyon jó, de hát engem mégiscsak leginkább a korai Black Sabbathra emlékeztetõ, meglepetést számomra csak fél óráig tartalmazó Andy C-féle vonalat. DJ SS, Hype, a jazz és ragga-vonal hozzám közelebb áll, mint ez a katona-zene.
Nagyon szeretném, ha a DJ-k saját zenét készítenének. Palotai Zsolt következõ albumaként se mix-lemezt lenne jó hallgatni, hiszen akkora rálátása van a dolgokra, hogy több saját zenét kellene adnia az embereknek. Kevés igazán intellektuális alkat tevékenykedik ebben a szcénában - legalább nekik kellene önálló zenét alkotniuk, saját üzenetet eljuttatni, hiszen a DJ-szerep valahol hasonlít a népmûvelõéhez.
Az énekesnõk szerepe, múltjuk, jelenük es jövõjük az Animában...
A kezdeti stádiumban egy népdalossal dolgoztunk együtt, aztán még egy népdalossal, a Szilvivel - úgy látom õ végre megtalálta a helyét, most valóban folkot énekelhet. Nem szerette a turnézást, és ha önkritikusan nézem a saját dolgainkat - márpedig mindig úgy kell - akkor az a véleményem, hogy az õ világa egy kicsit rá volt erõszakolva a miénkre. Az ilyesmit fel kell ismerni - minden zenekarnak vannak hibái -, nem akartunk az "ön-tömjénfüstben" vesztegelni, váltani kellett. Összefutottak a szándékaink, mert õ meg nem igazán akart maradni. Juci teljesen más személyiség. Igaz, õ szintén eltérõ világból érkezett, de vele jött be az easy listening, az improvizáció, a finom, visszafogott hangok. Az Animát jelen felállásban sikeresebbnek látom, de nem zárom ki a más énekesekkel, énekesnõkkel, zenészekkel együtt dolgozás lehetõségét sem. Ki tudja, mit hoz a jövõ?
Az elektronikus tánczenében éneket és "instrumentális" részeket elég nehéz mûködõképessé házasítani. Nektek mennyire sikerült?
Alkotás közben érezni, hogy az instrumentális, a dub, a pszichedelikus, az elszálltabb zenék talán jobban fekszenek nekünk, mint a dalok. Hozzánk azonban mindkettõ közel áll. Komponáláskor egy dal könnyen átalakulhat dubba, vagy egy roppant egyszerû instrumentális alappá. Ez az oda-vissza átjárhatóság, amitõl izgalmas az egész. A Gipsy Sound Clash-en fele-fele az arány, de a dub-keverés mind a tizennégy számra rányomja a hangulatát. Az effektusokkal bánás, a lebegés a dalra ugyanúgy érvényes lehet, mint egy trip hop- vagy egy elektro-számra - mert az albumon sok az elektro-hang is. Remélem, hogy bármihez nyúlunk, ha jól megcsináljuk, Anima-hangzást eredményez.
Milyen periódusokra osztod az Anima pályafutását?
Ez nehéz... A zenekar 1993-ban alakult meg, de már 1989-90 táján otthon, magnóval készítettünk mindenféle gyerekes, elektronikus-népzene keverék- kísérleteket öcsémmel: zsidó kántoréneket táncütemre engedtünk rá, Szabi meg gitározott. Kerestük az utunkat, és ebbõl nõtt ki az Anima. Ha visszahallgatom a Trottel kiadasú Anima 00111994 címû, ma már viccesnek tûnõ kazettát, azt mondom, hogy infantilis, de ugyanazt akartuk, mint most. Valószínûleg 2005-ben a Gipsy Sound Clash-t hasonlóan látjuk majd. De ez a jó - ha már a következõ héten más irányokba tapogatózol, és nem az, ha belenyugszol, hogy szeretnék az emberek és jó, amit csinálsz. Mindig lehet jobbat alkotni, és még akkor is bízni kell benne, ha az új dolgaidat a közönség kevésbé szereti.
Mik voltak a döntõ fordulatok a zenekar életében?
Nem beszélnék döntõ fordulatokról. Te így látod?
Szerintem a Hungarian Astronaut fordulat volt, a filmzene meg egy külön világ.
Lehet, hogy egy külsõ szemlélõ jobban látja, de körülbelül tényleg így van. A Hungarian Astronaut-on jöttek be a gépek. A filmzene kísérletibb, imádjuk. A közönség visszajelzései azt mutatják, hogy hozzájuk a "dalos" Anima-hang áll közelebb. De a filmzenéhez hasonló kísérletek a jövõben is lesznek. A Gergõvel régóta tervezünk egyetlen, hatvan-hetven perces dub-számból álló lemezt. Rengeteg út áll elõttünk és ezen se a közönség, se a rádióhallgatók, se a Hungaroton kedvéért nem változtatunk. Az önálló véleménnyel bíró elõadókat általában jobban szeretik azok, akiknek adok a szavára. És nem baj, hogy a Szilvi távozásakor az Animában kizárólag a népzenét keresõ réteg eltávolodott tõlünk - jöttek helyettük fiatalok. De az alkotónak elsõsorban nem a visszajelzésekkel kell törõdnie. Számítanak, persze, hogy számítanak, mert örömmel tölt el mások öröme. Ám hogy ezt nevezzük-e sikernek, nem tudom.
Mekkora kihívást jelentett Salamon András Közel a szerelemhez cimû filmjéhez zenét készíteni?
Izgalmas és motiváló szituáció volt. Kicsit elkalandozhattál egy más világ felé. Kipróbálhattad az alkalmazkodóképességedet, hogy mennyire tudsz a vizualitásnak megfelelõ zenét készíteni. Sokan mondták, ez nem igazi Anima. Szerintem meg ez is az Anima. Nem hiszem, hogy folyamatosan 68-akat és Mariguana Cha-cha-chákat kellene csinálnunk. Az Anima nem futószalag, hanem egy szellemi mûhely. A filmzene komponálása egyébként élvezetes szellemi kaland volt, annak ellenére, hogy a film pozitív mondanivalója ellenére nem gyakorolt ránk nagy hatást.
Gipsy Sound Clash... Végre az új albumhoz értünk...
Nagyon erõs rajta a roma vonal, a jiddis és az erdélyi vonal, ugyanakkor, ahogy már említettem: Fanni lányom is énekel egy dufta techno-alapra és szubbasszusra, Juci nagyon szép ének és fuvola-témákat hozott, és természetesen rengeteget "duboztunk" - a pszichedélia mindig is közel állt hozzánk. Mondom, az album erõsen roma-orientált, keüulve azokat a kliséket - a roma nyelv, ének és rap feltétlen beépítése - melyekkel most mindenki kísérletezik ebben az országban. Mi viszont már legalább öt-hat éve foglalkozunk cigány es zsidó zenével, persze mindig más szinteken, más kitérõkkel és pályákon. Roma zenéink ennek megfelelõen nem a megszokott roma zenék. Lakótelepi roma barátaink bejöttek a lemezkészítés helyszínét adó kis szobába, mert a lemez nem stúdióban, hanem otthon készült - ha úgy tetszik, igazi house-zene, amit csináltunk. (Felnevet.) Ott improvizáltak rá. Késõbb persze megvágtuk, és precízen behelyeztük ezt a nagyon szabad, nagyon áramló dolgot a dalok kötött struktúrájába. Sokat tököltünk azon, hogy közép-európaisággal, helyi-értékkel bíró dubok legyenek. A jamaikaiak, fõkent Lee Scratch Perry, a bécsi vonal, a downtempo, a francia filmzenék nem felejthetõ hatások.
Visszatérve a partikra, ha egy a közönségre tényleg hatást gyakorló DJ dubot játszana, a kezemet tenném össze. És experimentálisabb, elszállós zenéket, mondjuk ambientet. Amik közelebb hozzák egymáshoz az embereket, mert erre is lehet bulizni, mert a buli nem feltétlenül a duftára történõ öt kiló leizzadásáról szól. Például Matrix zseniális volt. A drum & bass amúgy is a szívem csücske, de egy-két óra után - ha nincs benne váltás, break, dub, pörgetés és leállítás - unalmassá válik. Mondom, nem értem a fiatal hazai jungle-istákat, miért feltétlenül csak a fehér vonalra esküsznek. A feketék közelebb állnak hozzám, de talán még náluk is közelebb Paradinas, Plug, és a legnagyobb isten, Squarepusher. Õk engedmény nélkül teszik azt, amit tenniük kell. Megértem, hogy nem buli-zenék, de nagyon szeretném, ha egy buliban nagy ritkán felcsendülne egy Squarepusher vagy egy Luke Vibert.
Külön örülök, hogy itt kötöttünk ki, nem akarom részletezni, miért. De ezeket a zenéket se a londoni, se a bristoli dob es basszus világ nem fogadja el.
Az õ bajuk. A kísérleti, a free dzsesszes drum & bass-tõl, a Jenkinson basszusjátékától vagy a Luke Vibert dobjaitól rendesen el tudok szállni, legalább annyira, mint a jamaikai dubtól. Egy, két évvel ezelõtti Reprazent-live óriási hatást gyakorolt ram. A DJ-k megmutatták, hogy lehet élõben is nyomni. De igazán nagy élmény a jamaikai vonal élõ fellépései voltak az életünkben: Linton Kwesi, Misty in Roots, Lee Perry, Burning Spear, Bim Sherman, Dub Syndicate, Pablo Moses: boldog vagyok, hogy mindegyikõjüket láthattam koncerten.
Szokatlant mondtál az elõbb: közép-európai helyi-értékû dub. Mit jelent ez pontosan?
Több-kevesebb sikerrel ezen munkálkodunk. Nagyon konkrétan - nem az elvek és a nagy szavak szintjén - arra utal, hogy a bevágott részletek, a dub-technikával "beszeletelt" dolgok közép-kelet-európai hangminták, énekek. Gergõ többször szkreccselt népdallemezrõl, kortárs elektronikai albumot is pörgetett, de szétgyalázott pár század-eleji klasszikus lemezt is. A lemezre két olyan dubot készítettünk, hogy a roma barátaink több sávon beszéltek, énekeltek, és épphogy egy-egy masodpercre toltuk be õket. De azokban a hangokban benne volt az egész ének! Szeretem a "cseppben a tenger" dalkészítést: nem kell feltétlenül rámenni az emberek agyára, minden idegvégzõdésükre, hogy most akkor mirõl is van szó. A dub-ban ezt nem rágod az agyakba, hanem egy - például a technóból hiányzó - nagyon visszafogott közösségi élménynek adod át magad. Pedig ez a feeling a kezdet kezdetén a technóban is megvolt.
1988-ban, a Summer of Love idejen...
Igen, es tûnjék bármennyire szentimentálisnak, a zene nem hangokról vagy számokról, hanem a szeretetrõl, az együttlétrõl, a közösség-kovácsolásról szól. Ha a barátaimmal nem lehetek együtt, és nem hallgathatunk zenéket, akkor elvonási tüneteim vannak. Mindegy, hogy öten vagyunk vagy harminc-ezren... Visszaadja azt a hitet, ami a táncházak korában még létezett. Ehhez kapcsolódik az Anima filozófiája: az elektronikus tánczene rendeltetése, hogy visszacsempéssze a diszkóknak csúfolt parti-egységekbe a táncházak, a tánc örömét. Amikor magadra és a másikra is figyelsz... Egyébként látok bíztató jeleket, de a parti-szervezõknek is nagyon oda kell figyelniük erre: legyen élettér, legyen friss levegõ, és fontos, hogy szóljon a cucc. Meg hogy a DJ lereagálja a közönségtõl kapott impulzusokat, de ne elégítse ki a közönség minden hülye vágyát, mert akkor odajutunk, hogy számokat lehet majd kérni tõle.
Tervek?
Rengeteg dolog foglalkoztat bennünket. Például az említett dub-projekt a Gergõvel, de Szabi is írt több dalt, melyek nem fértek rá a lemezre. Egy, a dzsessz és az elektronika ötvözetét adó, más néven megjelenõ lemezen szintén gondolkodunk. Meglátjuk, mennyi idõm / idõnk lesz rá. Jó lenne, ha feltalálnák az alváskényszert megakadályozó kapszulát, és akkor folyamatosan törhetnénk az agyunkat. Ja, és szeretnék végre pár napot a családommal tölteni, kikapcsolt mobiltelefonnal.
A végére egy kellemetlen, és egy sokkal kellemesebb kérdést hagytam. Egy éve, a Freee 1999. májusi számában meglehetõsen keményen nyilatkoztál a honi szcénáról. Aztán egy hónappal késõbb helyesbítettél.
Próbáltam árnyaltabban fogalmazni. Abban az interjúban õszintén beszéltem, de a visszajelzésekbõl abszolút az jött le, hogy rengetegen, DJ-k és zenészek egyaránt félreértettek. Olyanok is, akiknek nem címeztem a kritikát, s távol áll tõlem, hogy megbántsak olyan embereket, akik hisznek ebben a mûfajban, s nemcsak bizniszt látnak benne. Szomorú, hogy a mai magyar popkultúrában, a tánczenében nem lehet, vagy nem ildomos egyenesen beszélni, mert sértõdést von maga után. Nem emberekrõl próbáltam ítéletet mondani, hanem tendenciákról. A visszavonás tehát nem visszavonás volt, csak igyekeztem hangsúlyozni, hogy szeretném, ha tánczenei kultúránk aktívabb lenne, ha a segítõkészség és a szolidaritás jobban mûködne, és nem csak az úgynevezett sztárok, de a fiatalok számára is maradna légtér.
A Hungarian Astronaut címe egyértelmû sci- fi utalás. Mániákusan megkérdezem mindenkitõl, tehát tõled is: hogyan látod a jövõt?
Jövõ-vízió? Egy közös Európa útlevél, határok, kirekesztés, gyûlölködés nélkül mintát mutathat, hogyan lehet meghaladni a nemzetállami formákat, hogyan válhatnak a politikai kategóriák szellemive, mûvészeti és kultúrális kategóriákká, miként képes az ember a technikát pozitív energiák szolgálatába állítani. A zene nagyon fontos médium lesz ebben a békés, szeretetteljes küzdelemben. A partik, a koncertek hangulata, vibrációja egyfajta ideális megjelenítési formája, hogy az emberiség, az ország, vagy egy kis közösség hova juthat el, ha valamit együtt meg akar valósítani. Ha sokan akarunk valamit erõsen, akkor semmi sem lehetetlen. Ha valami, akkor ez az Anima üzenete.